Az ókori esetleírásokban is szereplő diftéria vagy difteritisz (torokgyík, torokpenész, roncsoló toroklob) az egyik legveszedelmesebb gyermekbetegségként szedte áldozatait évszázadokon keresztül. A betegség történetében a franciaországi járványok nyitottak új fejezetet a 19. század első felében: Pierre-Fidèle Bretonneau (1778–1862) francia orvos – akitől a diphteritis elnevezés és a kórkép leírása is származik – 1826-ban már elkülönítette a hasonló, skarlátra is jellemző torokbajtól.

A betegségért felelős Corynebacterium diphtheriae baktérium felfedezése Ervin Klebs (1834–1912) német mikrobiológus nevéhez fűződik, a diftéria halálos toxinjának, vagyis az élő szervezetben termelődő káros anyagának előállítása és elemzése pedig Pierre Paul Emile Roux (1853–1933) és Alexandre Yersin (1863–1943) francia mikrobiológusoknak, a párizsi Pasteur Intézet munkatársainak köszönhető. A  következő áttörés a betegség leküzdésében Emil Adolf von Behring (1854–1917) német bakteriológus munkájával következett be, aki 1890-ben felfedezte a diftéria antitoxinját, vagyis azt az ellenanyagot, amelyet a szervezet a káros anyag hatására termel. Kutatásaiknak és korszakalkotó felfedezéseiknek hála megkezdődhetett a diftéria elleni védőoltás és a korábbinál hatékonyabb gyógyszer kidolgozása. A diftéria elleni oltóanyagot Gaston Ramon (1886–1963) francia biológus tökéletesítette 1924-ben.

Diftéria elleni szérum gumisapkával lezárt üvegben (MNM – Semmelweis Orvostörténeti Múzeum 92.60.28. Fotó: Blahák Eszter)

Hazánkban az 1860-as évektől járványok formájában visszatérő diftéria elleni védőoltás bevezetéséről megoszlott a szakemberek véleménye. Az 1930-as években élénk vita bontakozott ki arról, hogy szükséges-e a gyermekek beoltása, végül 1938. január elsején életbe lépett – a világon elsőként – a kötelező diftéria elleni védőoltást elrendelő törvény. Az oltást háromszor kellett volna megismételni, de a lakosság nagy része az egyszeri oltástól is tartott. A problémát Faragó Ferenc (1905–1950) bakteriológus, az Országos Közegészségügyi Intézet kutatóorvosa oldotta meg, aki anatoxin praecipitatumával lehetővé tette az egyszeri oltást. Faragó Ferenc 1947-ben így fogalmazta meg a diftéria elleni védőoltás felfedezésének jelentőségét: „(…) a diphtheria immunizálás terén végzett munka sikere valósággal fermentálta a többi védőoltás haladását. Új módszerek és principiumok merültek fel, amelyeket a másik munkában is kipróbáltak, a próbálkozás ismét új kérdéseket vetett fel és új eredmények születtek. Ezen a nyomvonalon fejlődött a hastífusz, a scarlatina (skarlát) és a pertussis (szamárköhögés) elleni védőoltás.”

A védőoltásprogram kidolgozása és végrehajtása sikereket hozott, hiszen a diftériaesetek az 1960–70-es években már nem haladták meg a tízes nagyságrendet, és Magyarországon 1976-ban halt meg utoljára gyermek diftéria következtében. A diftéria elleni oltás ma is kötelező!

Vámos Gabriella