„Egy fővárosi kis szabómester négy gyermekét skarláttal szállították be a fertőzőkórházba. A négy gyermek egyike már a skarlát előrehaladott hámlási időszakában volt és súlyos skarlátos vesebajban szenvedett, a többi háromnak a betegsége is nem egy időben támadt. Három nap múlva bekerül friss skarláttal az édesanyjuk is, aki, noha már 45 esztendős, éppen olyan erős mértékben kapta meg a skarlátot, mint kisebb gyermekei. (…) Alaposan kikérdezzük, hogy melyik gyermek mikor betegedett meg? Elmondja, hogy ketten még otthon vannak, de azok már nagyobbak – az egyik a m. kir. Opera balerina növendéke.
– Hát az nem volt beteg? – kérdezem. – De igen. Ezelőtt hat héttel fájt a torka, lázas volt s a teste kicsit piros is volt. Két napig ágyban is feküdt, de mert jobban lett, orvost nem is hívattunk hozzá. Ez a föl nem ismert skarlát eset okozója lett négy testvére és édesanyja skarlátbetegségének, és az apja szabósága útján, ruhák közvetítésével, Isten tudja, hogy még hány más skarlát esetnek.”
(Forrás: Gerlóczy Zsigmond: Képek az életből. Jó Egészség, 1911. (10. évfolyam) 5. sz. 89–90.)
A fenti idézet a fertőző gyermekbetegségek közül az 1850-es évektől rendszeresen visszatérő skarlát tüneteit és szövődményeit írja le oktató célú alapossággal. A trópusi országokban ismeretlen betegséget a halotti anyakönyvekben sokszor vörhenyként, vörösként is jelölték, és sokáig összekeverték a kanyaróval és a diftériával.
A kanyaró (balra) és a skarlát (jobbra) megkülönböztetését segítő illusztráció. Frederick M. Rossiter: The Practical Guide to Health. Pacific Press Publishing Association, Mountain View, California, 1913. 259. (Wikimedia Commons)
A 3–8 év közötti gyermekeket súlyosan veszélyeztető betegséget a Streptococcus pyogenes baktérium okozza, amely cseppfertőzés útján terjed, de a fertőzött gyermekek játékain, használati eszközein megtapadva is fertőzőképes. A skarláttal megfertőződött gyermek hirtelen lázas, bágyadt lesz, arca kipirul, torka piros, nyelve duzzadt lesz, amelynek felülete a málnára emlékeztet. Néhány napon belül a testén kiütések jelennek meg, melyek lassú elhalványodását a bőr erős hámlása követi. Kísérő betegsége sok esetben a vesegyulladás.
Az antibiotikumok felfedezéséig a járvány terjedését a beteg gyermekek hosszan tartó és teljes körű elkülönítésével próbálták megakadályozni. Azoknak a házaknak az ajtajára, ahol tudtak a betegről, piros színű figyelmeztető cédulát ragasztottak fel.
A karanténba zárt skarlátos betegnek és a vele egy házban élőknek tilos volt elhagyni a piros cédulával megjelölt házat. (U.S. National Library of Medicine)
A beteg gyermekek teljes elszigetelése a szociálisan hátrányos, szegény családok esetében a rossz lakókörülmények és az elmaradt higiéniás viszonyok miatt lehetetlen, a rendszeres fertőtlenítés pedig elképzelhetetlen volt, ezért az 1910-es évek második felétől a skarlátos betegek kórházi ápolását javasolták.
Nincs fertőzés, nincs komplikáció! Skarláttal fertőzött gyermekek ápolóikkal. Anglia, 1919. (U.S. National Library of Medicine)
Hazánkban a skarlátjárványok a 19. század első felében csak enyhe, lokális lefolyásúak voltak, de a század második felére egyre nőtt a járványos időszakok és a halálos áldozatok száma. A járvány főleg a hideg évszakokban alakult ki, és tipikusan iskolabetegségnek tartották. Sokáig az iskolák, óvodák bezárásával próbálták megakadályozni a betegség terjedését. Ezt az eljárást az orvosok rendkívül helytelennek tartották, mert különösen a szegényebb rétegek körében sok szülő nem vette komolyan a járványos betegséget, és munkára fogták az otthon maradt gyerekeket. Emellett azzal szemben is megjelentek a kritikus vélemények, hogy a fűtetlen, nedves, földes lakások csak súlyosbították a gyermekek állapotát.
A skarlát elleni ún. passzív oltást, amely során a szervezetbe nem a kórokozókat, hanem már a kész ellenanyagot juttatták be, egy orosz tudós, Georgii Norbertovich Gabritschewsky (1860–1907) fejlesztette ki. Ez a forma azonnal hatásos volt ugyan, de gyorsan kiürült a szervezetből, így nem nyújtott tartós védettséget. Ráadásul a szérum kutatása egy másik nagy pusztítást okozó baktérium, a diftériáért (torokgyík, torokpenész, roncsoló toroklob) felelős Corynebacterium diphteriae miatt háttérbe szorult. A skarlát ellen ma sincs védőoltás.
A Streptococcus pyogenes baktérium mikroszkopikus képe
Magyarországon a skarláttal fertőzöttek száma még az 1980-as években is széles határok között mozgott, és a fertőzöttek több mint fele a tíz év alatti gyermekek közül került ki. A kutatásoknak hála, mára antibiotikumokkal és a megfelelő higiéniás normákkal (rendszeres és alapos kézmosás, zsebkendőbe köhögés és tüsszentés) a betegség könnyen kezelhető.
Vámos Gabriella
Online oktatási segédanyag a 11. osztályosok számára
A linkre kattintva irány a Websuli!
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.