Betegségek idején az emberiség gyakran fohászkodott földöntúli segítségért, különböző istenek, majd szentek közbenjárását kérte a gyógyuláshoz. A középkorban a döghaláltól való félelem a pestisszentek kultuszának megerősödéséhez vezetett, ám ezekhez a patrónákhoz, patrónusokhoz más ragályos betegségek idején is szívesen fordultak a hívek. A sokszor kiszámíthatatlanul, gyorsan ölő kór a vágyott, szép halál ideálképét erősen veszélyeztette, ezért a pestis védszentjei egyúttal a hirtelen haláltól is óvtak. Szent Rókus és Szent Sebestyén mellett Szent Rozália kultusza terjedt el leginkább, hármas ábrázolásuk gyakori, a pestisoszlopok kötelező szereplői.

Az apró nyilak ütötte sebektől vérző mártír, Szent Sebestyén (†298) segítségét már a 7. században is kérték mirigyes megbetegedések esetén, 1348 után azonban tisztelete általánossá vált. Védőszerepe a betegségnyilak, pestisnyilak analógiájára épül. A kínzásból felépülő Sebestyéntől reméltek védelmet a hívek az Úr által az emberiségre bocsátott betegségnyilak elől.

Némileg későbbi a montpellier-i születésű Szent Rókus (1195–1227) kultusza, aki életét pestises betegek gyógyításának és ápolásának szentelte. Midőn őt is leteperte a kór, egy angyal gondoskodott róla. Végül elhagyatottan halt meg, teste mellett csupán egy írást találtak: aki hozzá fohászkodik, kigyógyul a döghalálból. Szent Rókust kutyája társaságában, zarándokként szokás ábrázolni. Övén vízhordó kobak, zarándokbotra támaszkodva mutat a combján lévő pestises kelésre. Kultusza a 15. században már virágzott Velencében, tisztelete hazánkban csak a 18. századtól terjedt el.

Kevésbé ismert Palermói Szent Rozália alakja (†1166 k), aki egy szülővárosához közeli barlangban szenderült örök álomra, így is ábrázolják: feje bal karján nyugszik, jobbjában feszületet tart. Épen maradt testére 1624-ben találtak rá, s diadalmenetben vitték Palermóba. Felmagasztalásához az akkoriban dúló pestisjárvány megszűnését köti a legenda. Tisztelete tipikus barokk jelenség. Hazánkban 1666 után terjedt el, amikor Eszterházy Pál Fraknó vára mellett kápolnát építtetett neki, amely a nyugat-magyarországi Rozália-kultusz központja lett. 

Horányi Ildikó