„–Joachim, zsebében a » Kék Henrik« (ahogyan Frau Stöhr azt a lapos üvegszerszámot nevezni szokta, méghozzá olyan konokul szemérmetlen arccal, hogy Hans Castorp mindannyiszor a lelke mélyéig megbotránkozott) …” (Thomas Mann: A Varázshegy)

Magyarországon a 19. század végére a tbc (tuberkulózis vagy tüdőgümőkor) népbetegséggé vált, és nem túlzás azt mondani, hogy a 20. század elejére világméretű népegészségügyi problémává nőtte ki magát. A kór elleni küzdelmet széles társadalmi keretek között képzelték el, így fontosnak tartották a lakosság felvilágosítását, idővel pedig olyan eszközök használatának népszerűsítését, amelyek segítik a betegség elleni védekezést. Ezek közé tartozott a köpetgyűjtésre alkalmas edények, azaz a köpőcsészék széleskörű használatának terjesztése, amelyre az 1898 januárjában kiadott belügyminiszteri rendelet is felhívta a figyelmet.

A köpőedényeknek, köpőcsészéknek több típusa jelent meg, amelyek közül az egyik, az ún. Dettweiler-féle, zsebben hordható köpőüveg volt, amellyel Peter Dettweiler (1837–1904) német tüdőgyógyász a tbc elleni harc új higiéniai szabályait fektette le.

Dettweiler-féle köpőcsésze, amelyet „Kék Henrik”-ként emlegettek Thomas Mann A Varázshegy című regényében (MNM – Semmelweis Orvostörténeti Múzeum 77.221.1. Fotó: Blahák Eszter)

A 19. század végére az orvosi kutatások bebizonyították, hogy a tbc nemcsak a levegőn, hanem a szennyezett táplálékon, tárgyakon és a poron keresztül is fertőz, így a padlóra köpés – amely gyakorlatilag minden társadalmi rétegnél szokás volt – kiemelt veszélyforrásnak számított.

Peter Dettweiler (Wikimedia Commons)

Dettweiler 1874-ben a Frankfurthoz közeli Falkensteinim Taunusban alapított tüdőszanatóriumot, és speciális terápiát dolgozott ki a tüdőbetegek számára. A gyógymód a gazdag és magas zsírtartalmú ételek fogyasztásán és a fekvőkúrán alapult. Dettweiler fontosnak tartotta a betegek felvilágosítását a fertőzések kockázatáról, és a földre vagy zsebkendőbe köpés helyett 1888-ban kifejlesztette zseb köpőcsészéjét, amelyet 1889 áprilisában mutattak be a 8. Belgyógyászati Kongresszuson Wiesbadenben. A palack különlegessége abban állt, hogy egy kézzel könnyen ki lehetett nyitni, a belsejében pedig egy tölcsér szolgált a köpet elvezetésére. A palack az alján könnyen nyitható volt, ezáltal az ürítése és a tisztítása sem okozott nehézséget.

A Dettweiler-féle köpőcsésze Magyarországon is hamar elterjedt, és a 20. század elején több orvosi és népszerűsítő cikk jelent meg használatának fontosságáról, tisztításának figyelmes és szakszerű ellátásáról.

A Gloria Kötszergyár 1912-es katalógusából rendelhető köpőcsészék (MNM – Semmelweis Orvostörténeti Múzeum 74.104.2. Fotó: Kohán Miklósné) 

Vámos Gabriella