Az 19. század derekán az ideális szépségű nő légiesen sovány, áttetsző fehér bőrű, piros ajkú és csillogó szemű volt. A mai szemmel különösnek tűnő szépségideál hátterében egy akkor már pusztító járvány, a tbc állt. A tuberkulózis ekkor már világszerte népbetegségnek számított, de az okát még nem tudták meghatározni: úgy hitték, hogy a kór vagy örökletes, vagy a környezet ártalmai, mint a miazmák, esetleg a rossz levegő okozzák.
Elegáns hölgyek csoportja a kandalló körül. John Leech (1817–1864) színezett metszete (Wellcome Digital Collection)
A betegség kezdeti stádiumában a baktériumok által megtámadott szervezet sokáig tünetmentes maradt, majd a beteg mintegy „elfogyott”, bőre sápadttá vált, a gyakori hőemelkedés miatt szemei csillogtak.
A romantika híres nőalakjainak – mint például ifj. Alexandre Dumas kaméliás hölgye, Puccini Bohéméletének Mimije – köszönhetően a tbc tünetei erősen esztétizálva jelentek meg, és nagy hatással voltak a kor szépségeszményére.
Édouard Viénot: Marie Duplessis (1824–1847) párizsi kurtizán. Korának híres szépsége, ifj. Alexandre Dumas: A kaméliás hölgy című művének ihletője volt. Halálát 23 évesen tbc okozta. (Wikimedia Commons)
A nők annak érdekében, hogy minél soványabbnak tűnjenek és eleget tegyenek a szépségideál elvárásainak, szorosra húzták fűzőiket. A 19. század közepén újra divatba jött a krinolin (abroncsszoknya, eredetileg lószőrszövet), amely mellett a derék optikailag vékonyabbnak tűnt. A hölgyek a bőrüket fehérítették, arcuk és szájuk színét pedig pirosítóval emelték ki.
A krinolin viseléséről készült vázlat (Wikimedia Commons)
Az első közegészségügyi intézkedések, amelyek a tbc visszaszorítását célozták, a női divatra is hatással voltak. Az orvosi vélemények szerint a hölgyek hosszú, földet söprő szoknyái is felelősek voltak a járvány terjedéséért, mivel azokkal könnyen összegyűjtötték az utcán tenyésző baktériumokat, amelyeket hazatérve otthonukban szétszórtak. A hosszú szoknyák mellett az orvosok egyre gyakrabban bírálták a női fűzőket is, amelyek annyira összeszorították a nők testét, hogy a belső szerveket – így a tüdőt is – károsították. Ennek eredményeképpen néhány év alatt a szoknyák hossza rövidült, a fűzők pedig kényelmesebbé, lazábbá váltak. (A tbc elleni védekezés magyar úttörőjéről szóló bejegyzésünk itt érhető el.)
Thanhoffer Lajos: Anatómia és divat. Budapest, 1901. MNM Semmelweis Orvostörténeti Könyvtár, ltsz: 7212.
A női ruhák mellett a férfiaknál az 1800-as években még oly divatos bajusz és szakáll is nemkívánatossá vált orvosi szempontból, mert úgy vélték, hogy azok is felelősek a betegségek terjesztéséért.
Scheffer Krisztina
Online oktatási segédanyag a 10-11. osztályosok számára
A linkre kattintva irány a Websuli!
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.