„A háború a férfiakat kaszálta, a spanyol többnyire nőket és gyermekeket söpört le az élők sorából. Karinthy sem sejti még, hogy mire ér haza Besztercebányáról, ahová felolvasni hívták. A felesége már lázban feküdt” – írja visszaemlékezéseiben Kosztolányi Dezsőné Harmos Ilona, a Karinthy-család barátja és legendagyárosa.
Valóban, a felolvasó körútról hazaérkező Karinthy Frigyes már csak elbúcsúzni tudott első feleségétől, a színésznő Judik Eteltől (1885–1918), „Bogától”, akit a spanyolnátha vitt el 1918. október 17-én, bő két héttel azután, hogy a járvány tömegessé vált Budapesten.
Judik Etel 1910 körül
A sors iróniája, hogy az első világháború utolsó szakaszában Karinthy A feleségem beszéli címmel cikksorozatot publikált a nagy világégés utolsó hónapjairól, az ekkor kitört járványról, szatirikusan, ahogyan ezt tőle megszokhatták az olvasói: egy butuska, ám életrevaló, kotnyeles pesti háziasszony bőrébe bújva tudósít a megszorításokról, a korabeli járványhelyzetről, a tiltó intézkedésekről, majd a „napló” elnémul…
Judik Etel 1885-ben (vagy 1886-ban) született, anyja és nagyanyja is ezen a néven működött színésznőként, ő is ezt a pályát választotta. A színiakadémia elvégzése után rövid időre a Thália Társulathoz szegődött, majd Bárdos Artúr (1882–1974) Új Színpada foglalkoztatta. Nem volt különösebben keresett és sikeres művész, és talán el is feledte volna a színháztörténet, ha a fiatal író és publicista, Karinthy Frigyes nem hiányolja az Egy színésznőről című írásában 1910-ben. Egy évvel később a New York kávéházban mutatták be őket egymásnak, és az író hamarosan, 1912 májusában megszökteti egy előadás után. Berlinben húzzák meg magukat egy darabig a felbőszült férj, Laki-Bakits János (és a házasságban született két vagy három gyermek) elől. A hírhedten ügyeskedő férj rájön, hogy jobban jár, ha „eladja” feleségét, így havi apanázsért elválik és áldását adja a frigyre: Karinthyék 1914 szeptemberében, már itthon, összeházasodnak. Még ez év decemberében megszületik a családtörténetben csak „fájdalomhercegként” emlegetett Gábor fiúk, akiből aztán szomorú sorsú költő lesz.
Judik Etel és Karinthy Frigyes Siófokon (Közölve: Halász László: Karinthy Frigyes, 1972.)
A Pesti Napló kezdi közölni A feleségem beszéli című cikksorozatot, a pesti háziasszony naplóját 1917. június 11-én. Zajlik a háború, érkeznek a hírek a frontról, kül- és belpolitikai válság fenyegeti az országot, mindezeket Karinthy – egy elképzelt feleség bőrébe bújva – kommentálja, végtelen humorral. Ebben a helyzetben érkezik a járvány Magyarországra, megoldhatatlan helyzetet teremtve a sebesültekkel teli kórházakban és az áruhiányban szenvedő kereskedelemben. Ugyanazokat az óvintézkedéseket vezetik be, mint bő száz évvel később, napjainkban; plakátokkal figyelmeztetnek az egymástól való távolság megtartására, a tömegközlekedés használatának kerülésére. „Tudod-e, milyen andalítóan szép a polgármester hirdetménye a spanyolnátha ügyében? […] Van ezen a plakáton minden, ami szép és jó, le van írva a spanyolbetegség és hogy az milyen veszedelmes. […] Hogy vasúton és villamoson csak akkor utazzam, amikor szükségem van rá – szóval ne utazzam villamoson és vasúton, ahogy rendesen szoktam élvezetből, mulatságból, mámorból, dorbézolásból, fényűzésből, dáridóból, kéjhajhászásból, kicsapongásból, hanem csak szükségből utazzam – hogy egy időre mérsékeljem szertelen és vad mulatságomat és szórakozásomat, a villamoson való utazást.”
Judik Etelt mai fogalmaink szerint a kiemelten veszélyeztetettek csoportjába sorolnánk, édesanyja és egyik, korábbi házasságából származó gyermeke is TBC-ben hunyt el. A feleségem beszéli cikksorozat 1918. szeptember 29-én akad el (éppen a fent idézett bejegyzés az utolsó), október legelején Boga már beteg. Karinthy még elindul felvidéki körútjára, de csak az utolsó pillanatban ér haza.
„Ült az ágyban, és én odamentem és azt mondtam:
»Boga! nincs baj — te csacsi, itthon vagyok! « és mosolyogtam, és olyan édes és meleg volt a hangom, az a hang volt, amit tőle tanultam. És ő szorongatta a kezem és remegett és nevetett és csak annyit tudott mondani
»csakhogy ... csakhogy«.”
Judit Etel október 17-én hunyt el, reggel 8-kor. Díszes temetés kapott a Nemzeti Sírkertben, sírjánál Hatvany Lajos (1880–1961) író, barát és Hevesi Sándor (1873–1939) színigazgató mondott beszédet. Bár a parcellát az ötvenes években felszámolták, Boga földi maradványait áthelyezték, fejfával megjelölték, nem messze Karinthy Frigyes és Gábor sírjától.
Nyomtatvány megbetegedések orvosi jelentéséhez (MNM – Semmelweis Orvostörténeti Múzeum 81.259.1. Fotó: Blahák Eszter)
Gréczi Emőke
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.