Albert Bruce Sabin (1906–1993) bakteriológus és gyermekgyógyász orvosi diplomáját 1931-ben New Yorkban szerezte. 1934-től az angliai Lister Intézetben (Lister Institute of Preventive Medicine), majd hazatérve a Rockefeller Intézetben dolgozott kutatóként. 1939-től egy cincinnati gyermekkórházban működött. 1941-ben bevonult a hadseregbe, ahol szintén kutatóként teljesített szolgálatot. A háború után visszatért Cincinnatiba, itt sikerült kidolgoznia a poliomyelitis (járványos gyermekbénulás) hatásos oltóanyagát

Poliomyelitisben szenvedők csoportja a napozóteraszon (U.S. National Library of Medicine)

A járványos gyermekbénulás különösen a II. világháború után okozott szörnyű pusztítást. A Jonas E. Salk amerikai virológus (1914–1995) által kifejlesztett első sikeres oltóanyagot 1954-ben tesztelték az Egyesült Államokban. A kísérletben több mint félmillió gyermek vett részt. A vírust 1949-ben Thomas H. Weller (1915–2008) virológus, parazitológus, Frederick Robbins (1916–2003) orvos, virológus, és John F. Enders (1897–1985) mikrobiológus, immunológus amerikai kutatóknak sikerül kitenyészteniük. Salk a vírusokat formalinnal megölte, így állította elő az élettelen vakcinát. Ez az oltóanyag a vírusok 1–3. típusa ellen bizonyult hatékonynak. Alig három év alatt a 40 évnél fiatalabb amerikaiak felét oltatták be, aminek következtében a betegség előfordulása 86%-kal csökkent.

Salk széruma azonban magát a fertőzést nem, csupán a tünetek kialakulását volt képes megakadályozni, ráadásul gyakran járt szövődményekkel. Sabin ezért nem hagyta abba az élő, legyengített vírussal, illetve a könnyebben előállítható, könnyebben beadható és hatásosabb oltóanyaggal kapcsolatos kutatásait, és az 50-es évek közepére már olyan vakcinát sikerült előállítania, amelyet önmagán és saját gyermekein is ki mert próbálni.

A járványos gyermekbénuláson átesett gyermekek mozgásrehabilitációja 1963-ban (Wikimedia Commons)

Az oltóanyagot azonban a gyakorlatban is ellenőrizni kellett volna, erre pedig az Egyesült Államokban a hatóságok nem adtak engedélyt. Noha döntésük megalapozott volt, Sabin nem tudta elviselni, hogy gyermekek százezrei szenvednek, miközben az ő kezében ott a csodaszérum. Az egykor Białystokban született, oroszul is tudó Sabin ekkor kelet-európai kollégáihoz fordult segítségért. 1956-ban Moszkvába utazott, és ott meg is kapta az engedélyt az oltóanyag gyártására, tökéletesítésére, sőt kipróbálására is. Tudnunk kell, hogy a Szovjetunióban ekkoriban súlyos gyermekbénulás-járvány pusztított. Ezért határozta el Mihail Petrovics Csumakov (1909–1993), a moszkvai Vírusos Agyvelőgyulladások Intézetének igazgatója, hogy Sabin segítségével megkezdi a gyengített, szájon át adható, a Salkénál olcsóbb élő vakcina (OPV) gyártását.

Egy nővér Sabin-cseppeket ad be egy gyermeknek Tanzániában. Színes litográfia, Unicef, 2002. (Wellcome Digital Collection)

A hidegháború kellős közepén jártunk ekkor: a szuezi, lengyel és magyar válság tovább élezte az Amerika és a Szovjetunió közti ellentéteket. Hruscsovnak kapóra jött a lehetőség, hogy valamilyen téren lekőrözheti örök riválisát. Sabin „cseppjét” tehát a legfelsőbb szovjet vezetés utasítására 1956 és 1961 közt, a „Béketáborban” – Kubában is – tömegesen kezdték tesztelni. Az első körben 70 millió gyerek és fiatal kapott a Sabin-Csumakov-féle vakcinából. A kísérlethez, látva a kedvező eredményeket, hamarosan Mexikó, Szingapúr és Hollandia is csatlakozott.

Eleanor Roosevelt (jobbról a második), Albert Sabin (balról az ötödik), Jonas Salk (jobbról a harmadik) és Basil O’Connor (jobbról az első) Georgiában, a Polio Hall of Fame intézet megnyitóján 1958-ban (Wikimedia Commons)

Hazánk is az első „tesztországok” egyike lett. Magyarországon az 1950-es években legalább húszezer gyerek betegedett meg járványos gyermekbénulásban. Ennek hatására a gyermekbénulás elleni Salk-vakcinát 1958–59-ben már itthon is előállították. Az 1959. évi járvány megelőzésére is ezt a hazai vakcinát használták. Sajnos az 1. típusú vakcinatörzs hatékonysága nem volt tökéletes, ezért kétezren továbbra is áldozatul estek a járványnak. Ekkor Csumakov javaslatára és Sabinnal egyeztetve az intézet áttért a Sabin-vakcina termelésére. A termelés irányításával az ifjú Koch Sándor virológust (1925–2009) bízták meg.

Sabin Budapesten is személyesen ellenőrizte a gyártást. Az Országos Közegészségügyi Intézet (OKI) Polio Laboratóriumában 1960–62 között 2 millió 300 ezer adag trivalens (három vegyértékű), 516 ezer adag 1. típusú, 480 ezer adag 2., ill. 3. típusú monovalens (egy vegyértékű) és 470 ezer adag 1+3 típusú bivalens (két vegyértékű) vakcina készült. Koch fellélegezhetett: teljes volt a siker.

Ma a poliós betegek száma Magyarországon elenyésző, és 1990 óta hazánkban állítólag egyetlen gyermekbénulásos esetet sem regisztráltak.

Albert B. Sabin (U.S. National Library of Medicine)

Sabin soha nem szabadalmaztatta sem eljárását, sem a gyengített vírustörzseket. Úgy gondolta, mindenkinek joga van ahhoz, hogy ingyen is hozzáférhessen a vakcinához. Ez a bátor tudós egyébként nemcsak pénzt nem kapott csodálatos oltóanyagáért, hanem megbecsülést sem: a polio leküzdéséért járó Nobel-díjat ugyanis 1954-ben nem őneki, hanem a vírus gyakorlati tenyésztését megoldó Wellernek, Robbinsnak és Endersnek ítélték oda.

Dr. Magyar László András