A szlávok és románok körében igen régóta élt a hiedelem, amely szerint egyesek haláluk után démoni lényekké válnak, sírjukból lélektelen testükkel visszajárnak, megbetegítik az élőket, sőt járványt is terjesztenek ekképpen. Miután a Habsburgok 17. század végi háborúik során az Oszmán Birodalom egyes észak-balkáni területeit is ellenőrzésük alá vonták, a polgárosultabb vidékekről érkező tisztviselők megdöbbenve találták magukat szemben e hiedelmekkel, amelyekre ráadásul közegészségügyi-járványügyi okokból is föl kellett figyelniük.

Nagy Sándor a denevérek elleni küzdelemben. Nagy Sándor uralkodása alatt a macedónokat vérszomjas denevérek támadták meg. A jelenet Thomas de Kent (12. század) Roman de toute chevalerie című művéből származik, amely a Nagy Sándor-regény alapján készült. Bibliothèque nationale de France, Français 24364, fol. 54v (1300 körül) (Wikimedia Commons) 

Köleséri Sámuel Pestis Dacicae című, 1709-ben kiadott könyvében már tudósított arról az erdélyi románok körében pusztító járványról, amelyért a helybéliek a vámpírokat okolták. A nagy vámpírhisztéria azonban csak húsz évvel később robbant ki, mikor ugyanis a magyarországi délvidékhez tartozó, szerb „hajdú” lakosságú Kisolován 1725-ben, majd Medvedián 1732-ben kitört járványt a helybéliek vámpírtevékenységgel magyarázták. Előbb a belgrádi katonai parancsnokság, majd a bécsi udvar is vizsgálóbizottságot küldött ki, hogy az eseményekről tiszta képet kapjon.

A vámpír. Philip Burne-Jones, 1897. (Wikimedia Commons)

A bizottsági jelentések hatására a korabeli újságok, elsősorban a Hamburgische Correspondent, Vossische Zeitung, Glaneur Hollandois, illetve a Mercure Galant címoldalára került magyarországi (valójában boszniai és szerbiai) vámpírügyek óriási feltűnést keltettek nyugaton. A vámpír szó is ekkoriban terjedt el az európai nyelvekben, eredeti szláv formája az upír volt!

Részben a hisztérikus hangulatnak, részben a különféle szemtanúk ellentmondó beszámolóinak köszönhetően az elkövetkezendő néhány évben tudományos tanulmányok sorát szentelték a vámpíroknak. 1754-ben pedig az erdélyi vámpírjárvány kivizsgálására egy német sebészt is kiküldött a kormányzat a különös megbetegedések kivizsgálására. Georg Tallar tanulmányát 1755-ben tette közzé.

A vámpír. Egy állítólagos vámpír kiásott csontvázának elégetése. R. de Moraine litográfiája az 1864-ben kiadott Les tribunaux secrets című könyvből (Wikimedia Commons)

A leírt hiedelmek szerint vámpírrá általában a falu leggazdagabb, és így legkövérebb embere válik, aki olyan jó erőben van, hogy még a holtteste is ép marad. Az efféle vámpír halála után is visszajár, éjjel ráfekszik a szegény emberekre és életerejüket elszívja, így tartja fönn létét. Az pedig, akit a vámpír „megnyom”, másnap halálos betegségbe esik. Magas láza lesz, elsápad, elveszti étvágyát, nem kap levegőt, fájdalmas görcsökkel küszködik, végül kileheli lelkét. A vámpír ellen a holttest kiásásával, feldarabolásával, karóval való átdöfésével vagy elégetésével védekeztek. Efféle hiedelmeket még a 20. századi Kárpátalján és Romániában is feljegyeztek.

III. Vlad, más néven Karóbahúzó Vlad (a korabeli írások Draculaként említik, apja nevéből származó román keresztneve, a Drǎculea miatt, mely ördögöt, sárkányt, démont is jelentett). A havasalföldi fejedelem étkezés közben, körülötte karóba húzott emberek. (Wikimedia Commons)

A fennmaradt források leírásai alapján az úgynevezett Vampyr-Krankheit nem is azonosítható egyetlen kórformaként, inkább többféle betegség gyűjtőneve lehetett. Pestist, szepszist, vitaminhiányt éppúgy takarhattak a tünetei, mint dizentériát vagy ételmérgezést. A különös járvány végül a vámpírhiedelmekkel együtt enyészett semmivé.

Dr. Magyar László András