A járványok történetének furcsaságai közé tartoznak az olyan betegségek, amelyek a források szerint különbséget tettek a megfertőzésre ítélt alanyok nemzetisége szerint. Noha egyes kórok leginkább életkor, sőt nemek tekintetében valóban produkálnak statisztika eltéréseket a populáción belül, hisz például a torokgyík vagy a himlő leginkább a gyermekekre veszélyes, és a TBC a 19. század második felében többnyire a nők között pusztított, ilyesfajta diszkrimináció azonban mégis merőben szokatlan.
Katonák beoltása tífusz ellen. 1916. (fotográfia)
© MNM-Semmelweis Orvostörténeti Múzeum
1566-ban Buda felszabadítására, a török ellen meginduló császári hadseregben – midőn az Komárom alatt táborozott – egy kiütéssel és magas lázzal járó kór ütötte fel a fejét, azonban a betegség csak az idegen zsoldosok között tarolt, állítólag a magyar katonák közül senki nem fertőződött meg. A sereg fel is oszlott. A kórt elsőként az akkor csapatorvosként tevékenykedő Jordán Tamás (1539–1585) írta le, s minden bizonnyal a kiütéses tífuszt azonosította. A tífusz maga egy összefoglaló elnevezés, több eltérő betegségfajtát jelöl, így a bakteriális bélfertőzéssel járó has- és paratífuszt és a tetvek által vér- és nyirokrendszeri úton támadó kiütéses tífuszt. Leginkább a rosszul táplált és alacsony higiénés körülmények között élő lakosságot veszélyeztetik, háborús körülmények között gyakorta pusztítanak. Európában valószínűleg a 15-16. század fordulóján jelent meg a kiütéses tífusz Granada ostrománál, illetve 1505-ben Veronában. Hazánkba 1542-ben olasz zsoldosok hurcolhatták be. 1566-ban a főként német zsoldosokból álló seregben jelentkezett, Jordán Tamás ekkor adta neki a „morbus hungaricus” elnevezést, a magyar nyelvben éhtífuszként, illetve kiütéses hagymázként is ismert. Jordán minden bizonnyal a kór magyarországi dúlására utalt, mikor elnevezte a betegséget, később azonban ezzel a kifejezéssel a hazánkban nagy számmal előforduló TBC-s megbetegedést illették. A tífuszjárványok egészen a második világháborúig kísérték végig a hadtörténelmet, jelenleg Európában már nem fordul elő.
Ma már teljesen ismeretlen az a válogatós kór, amely angol izzadás (sudor anglicus) néven vonult be a járványtörténetbe. A 15-16. század fordulóján jelentkezett, majd nyomtalanul eltűnt. A magas lázzal, bűzös izzadással járó betegség nagyon gyors lefolyású volt, akár két-három óra alatt jelentkezhetett egy olyan mindent felülmúló álmosság, amely végül halálba segítette az elalvókat. Jó, ha száz betegből egy, kettő gyógyult meg. Ez az elég hihetetlennek hangzó nyavalya 1486-ban, 1507-ben és 1518-ban is felütötte a fejét, de csupán az angolokat gyötörte, még a skótokra is hatástalan volt. Nem voltak olyan szerencsések a hollandok és a flamandok, mert amikor a járvány 1529-ben és 1551-ben Angliából átterjedt Európára, szinte csak náluk pusztított. Állítólag a betegség még rang alapján is válogatott, a magasabb rangú, gazdagabb népességet jobban tizedelte. Érdekes módon Magyarországra is eljutott, nálunk angliai veríték-járványként emlékeztek meg róla.
Horányi Ildikó
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
α Ursae Minoris · http://noreg.blog.hu/ 2021.03.11. 12:19:18
Nem lehet, hogy nem egy (emberröl emberre terjedö) járványról volt szó, inkább valami ételmérgezésröl?
Azt könnyebben el lehetne képzelni, hogy volt valami konkrét étel, mondjuk húsféle, amit az angolok (vagy a gazdagabbak) fogyasztottak, míg a skótok vagy a szegényebbek nem.
Irbisz 2021.03.11. 14:14:02
mivel tényleg érdekes volt, kicsit keresgéltem, itt még bővebben írnak róla:
www.webbeteg.hu/cikkek/fertozo_betegseg/14154/egy-rejtelyes-kozepkori-jarvany-az-angol-izzadas
és így jobban kifejtve még hihetetlenebb, de nemcsak nekünk, kiemelik h. tele van járványtani furcsaságokkal az egész.