A járványok világa

I. Iustinianus bizánci császár mintegy 40 évnyi uralkodását (527–565) egyfajta aranykornak szokás tekinteni Bizánc életében. Virágzott a kultúra, a művészet, a birodalom területét nagy mértékben sikerült ismét megnövelni. Az uralkodó az egykori Római Birodalom helyreállítására törekedett mind területi, mind kulturális szempontból. Kiváló hadvezére, Belisarius vezetésével több sikeres hadjáratot indított a birodalom restaurációja érdekében Észak-Afrikába, Itáliába és Hispániába, melyeknek köszönhetően a Földközi-tenger szinte egész partvidéke bizánci fennhatóság alá került.

Iustinianus (középen) és kísérete a ravennai San Vitale-templom egyik mozaikján (Wikimedia Commons)

A területi terjeszkedés mellett jelentős építészeti és képzőművészeti alkotások is születtek uralkodása alatt. A birodalom fővárosában, Konstantinápolyban (a mai Isztambulban) található Hagia Sophia, a szent (isteni) bölcsesség temploma (törökül Ayasofya) ekkor nyerte el ma is fennálló, monumentális formáját. Az 540-ben visszahódított itáliai városban, Ravennában található San Vitale-templom, melynek híres mozaikdíszítései a császárt és feleségét, Theodóra császárnőt ábrázolják, szintén ebben az időben épült. Iustinianus uralma alatt rendszerezték és állították össze a római jog gyűjteményét is.

A Hagia Sophia (ma Ayasofya) egy 1857-ben készült litográfián (Wikimedia Commons)

Az aranykort azonban több csapás is megszakította. A hadjáratok erősen megterhelték az államkasszát, emiatt újabb adókat vetettek ki a lakosságra, de a természet sem kímélte a birodalmat. Több földrengés sújtotta ekkor a területet, azonban a legnagyobb katasztrófának az ekkor megjelenő Iustinianus-pestist tarthatjuk.

Az utókor által a bizánci uralkodóról elnevezett járvány először a perzsa háborúk befejezését követően, 541–542-ben jelent meg. Hatalmas pusztítást végzett, egy korabeli történetíró, Prokopios szerint naponta mintegy 10 ezer ember vesztette életét a járványban. Becslések szerint 541 ősze és 542 tavasza között összesen 200 ezer fő esett áldozatul a pestisnek, ez az akkori főváros, Konstantinápoly lakosságának kb. 40%-át tette ki.

Konstantinápoly. Fametszet a Nürnbergi Krónikából, 1493. (Wikimedia Commons)

A pestis nem csak a birodalom fővárosát érintette. A kereskedő hajóknak és az azokon megbújó patkányoknak köszönhetően – melyek rengeteg pestishordozó bolhát szállítottak bundájukban –, a bizánci járvány végigvonult a Földközi-tenger partvidékén egészen Itáliáig és Galliáig. Végül a 6. század végén nyugaton, többek között Rómában is kitört a pestis, 590-ben az akkori pápa, II. Pelagius is a járványban vesztette életét.

Ez volt az első alkalom, hogy a pestis megjelent Európában. Jóval később – már a 21. században – kimutatták, hogy a bizánci járványt kiváltó baktérium, a Yersinia pestis megegyezik az úgynevezett „fekete halál” kórokozójával, amely a 14. században hatalmas pusztítást végzett egész Európában.

A halál diadala. Középen a lovagló halál. Freskó, ismeretlen mester műve 1446 körül (Wikimedia Commons)

A bizánci járványt okozó bubópestis alapvető tulajdonsága, hogy bizonyos időközönként újra visszatér ugyanazon a területen. Így az 541–542-es járványt követően a 6. század folyamán a pestis még három alkalommal sújtotta a bizánciakat (558–561, 588–591, 599–600), – ezek azonban már kisebb pusztítást végeztek.

Prokopios A háborúk története című művében így ír a járványról:

„Úgy tűnt, mintha bizonyos rendezettség szerint terjedt volna, bizonyos idő elteltével megfertőzve az egész emberiséget, minden irányba terjedve, hogy káros hatását senki sem kerülhette el, sehol, még az ismert világ legeldugottabb sarkában sem menekülhettek el előle. Sem a szigeteken, sem a hegygerincen élők nem kerülhették el. Egyre terjedt, és ha voltak is közben olyan vidékek, ahol nem aratott, oda újra visszatért.” (Solti Judit fordítása)

Bohacsek Dóra