A tbc vagy tuberkulózis, régies nevén gümőkor egy olyan fertőző betegség, amelyet a Mycobacterium tuberculosis baktérium okoz. Az esetek döntő hányadában a tüdőt támadja meg, és szövődményei végzetesek lehetnek. A betegség a fertőzött beteg tüdejében keletkező gümő v. göb latin neve, a tuberculum után kapta nevét. A gümők megakadályozzák a tüdő normális működését, és toxikus anyagokat is termelve megmérgezik az emberi testet.
Az emberiséget több ezer éve sújtó gümőkór legkorábbi nyomait Magyarországon újkőkori csontvázakon mutatták ki. A betegség széleskörű elterjedéséhez az iparosodás, a nagyvárosok kialakulása és a rossz higiéniai körülmények vezettek. A tuberkulózis a 19–20. századi Európát sújtó leggyakoribb idült fertőző betegségek egyike volt. A szegények betegségének tartották; a helytelen táplálkozással, a rossz életminőséggel és a nyomorral hozták összefüggésbe.
A 20. század elején Magyarországon népbetegségnek számított, a halálesetek 25%-ért felelt, ezért is emlegették Morbus hungaricus (magyar betegség) néven. A betegség az antibiotikumok felfedezése óta már teljes mértékben gyógyítható, ez azonban nem volt mindig így. Sokáig csak a megelőzés jelentett védelmet ellene. Kezelésére szanatóriumokat hoztak létre, ahol bőséges ellátással és az oxigéndús, többnyire hegyvidéki levegővel, sok pihenéssel kúrálták.
A Budapest környékén ekkortájt emelt szanatóriumok egyike a budai hegyekben épített Erzsébet Királyné Szanatórium. 1898-ban alakult meg Batthyány Lajos és Korányi Frigyes vezetésével a Budapesti Szegénysorsú Tüdőbetegek Egyesülete azzal a céllal, hogy biztosítsa azoknak a betegeknek az ellátását, akik nem engedhették meg maguknak a drága szanatóriumok igénybevételét. Külföldi példák tanulmányozása után, Czigler Győző építész tervei alapján 1901-re készült el Budakeszi határában a korszerű, pavilonrendszerű épületegyüttes.
Képeslap, amely az Erzsébet Királyné Szanatórium E pavilonját ábrázolja. MNM – Semmelweis Orvostörténeti Múzeum 93.64.20. Fotó: Blahák Eszter
A kezdetben száz ággyal működő szanatórium folyamatosan bővült. Szigorú terápiájának része volt a személyes higiéné – kötelező napi fürdés, gyakori kézmosás – betartatása mellett a rendszeres és bőséges étkezés és a jó levegőn való séta a szanatórium parkjában. A betegek a fertőzések megelőzése érdekében a szanatórium területét nem hagyhatták el. Az eredményekről így számol be a korabeli sajtó:
„A tüdőbetegek sorsa tehát egy csöppet se mostoha a szanatóriumban, már csak azért sem, mivel nyolczvan százalékjuk gyógyultan hagyja el az intézetet. Nagy része van ebben az intézet igazgatójának, dr. Kuthy Dezsőnek is, ki nagy buzgalommal teljesíti hivatását, s kinek az a vágya és ambicziója, hogy minél tökéletesebbé tegye a szanatóriumot s minden kényelmet biztosítson betegeinek. Az intézetet az ügy iránti szeretetből a speczialista orvosok egész sora fölkeresi időnként s ott rendelést tart. Az intézet egyike a legszigorúbb kúra-rendet tartó szanatóriumoknak smint ilyen, áldásosán végzi emberbaráti és közegészségi hivatását.”
A szanatórium a mai napig működik, Országos Korányi Pulmonológiai Intézet néven. Orvosainak szaktudását, felszerelését a jelenlegi járvány leküzdéséhez is felhasználják.
(Forrás: Somogyi Lajos: A mi szanatoriumunk. Vasárnapi Újság, 1903, L. évf. 50. sz. 853.)
Képeslap, a szanatórium épületegyütteséről. MNM – Semmelweis Orvostörténeti Múzeum 83.7.4. Fotó: Blahák Eszter
Scheffer Krisztina
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.