1892-ben a kolerajárvány idején egy olyan intézmény felállítása vált szükségessé Budapesten, amely lehetővé tette a vegyi úton nem fertőtleníthető tárgyak, elsősorban a textíliák dezinfikálását, azaz fertőtlenítését. Az intézmény ideiglenes jelleggel a Szent István Kórház területén, egy fabarakkban működött.
A tapasztalatok azt mutatták, hogy egy ilyen intézet hathatósan útját tudja állni a járvány gyors terjedésének, ezért hatókörét a járvány elmúltával kibővítették más járványos betegségekre is. Ezzel egy időben megfogalmazódott az az igény is, hogy egy állandó téglaépületben is helyet biztosítsanak az intézet számára.
Az új épületet a Gyáli úton, a Szent István és a Szent László Kórház közelében építették meg. A telket körbeveszik az épületek, középen a gépház osztja ketté, így egyik udvara a piszkos, másik udvara pedig a tiszta részhez tartozik. A két oldal között nincs átjárás, csak fertőtlenítés után juthat be bármi is a tiszta részbe.
A budapesti Fertőtlenítő Intézet
A fertőtlenítés a következőképpen történt:
„A fertőtlenítők mindennap reggel 7 órakor indulnak ki az intézetből az egyes lakásokba. A fertőtlenítendő lakásba megérkezve, legelőször egy 1%-os sublimatoldatba mártott lábtörlő ruhát helyeznek el a lakás kijáró ajtaja előtt, a melyen a csomagok kiszállításakor, a kilépés előtt talpukat megtörlik. Ezután munkaruhájukba átöltözködve, hozzákezdenek a gőzfertőtlenítésre alkalmas tárgyak csomagolásához. Ezen tárgyakat az intézetből vitt, s minden használat után gőzben fertőtlenített lepedőkkel teljesen beborítva, a ház előtt várakozó zárt tárgyszállító kocsiba rakják. Amikor a csomagokat mind kihordták, visszatérnek a fertőzött lakásba, s megkezdik a fertőtlenítést. A fertőtlenítés rendszerint 1%-os sublimatoldattal történik, de igen piszkos lakásokban s főleg a padlók fertőtlenítésére sok esetben a bacillolt használják. Kényesebb falak s olyan tárgyak fertőtlenítésére, melyek gőzbe nem tehetők, s formalin-fertőtlenítéssel megnyugtatóan fertőtleníthetők, a formalin-fertőtlenítést végzik. A fertőzött lakásban lévő és mosható ruhaneműket ott a helyszínén beáztatják 1%-os sublimatoldatba. Egyéb holmit, úgy, mint bútorokat, képeket s minden még a lakásban levő tárgyat, a szoba falait, ablakait 1%-os sublimat- vagy más fertőtlenítő vegyszeroldattal mossák le, a szerládában levő fecskendő segélyével. A fertőzött tárgyakat szállító kocsi a csomagok berakása után azokat az intézetbe szállítja. A fertőtlenítők a kocsissal megüzenik, hogy mennyi idő múlva menjen ki érettük az őket hazaszállító személykocsi. Egy-egy kisebb lakás fertőtlenítése 1–2 óráig tart, tehát délelőtt 10–11 óra felé indul az intézetből a személyszállító kocsi s összeszedi a lakásokban dolgozott fertőtlenítőket. A fertőtlenítők az intézet fertőzött oldalára való visszaérkezésükkor, miután a szerládájukkal, illetve az elfogyasztott vegyszerekkel leszámoltak, egyéni fertőtlenítés alá kerülnek, s csak ezután mehetnek át a tiszta oldalra, ahol ekkorra már kész ebédjük várja őket. Az egyes lakásokból az intézetbe gőzfertőtlenítés czéljából beszállított holmit az intézetben szolgálatot teljesítő fertőtlenítők, az illető csomagoló lepedők számával ellátva, szétválogatva a gőzfertőtlenítő gépekben helyezik el. Különválasztják a ruhaneműket, az ágyneműket, díványt, ágybetétet s egyéb gőzbe rakható bútordarabokat. Ezen különböző tárgyakat külön-külön gépbe rakva, minden géphez a gép bezárásának idejét jelző jegyzéket, valamint a gépben levő holmik jegyzékét helyezik el.
A gép bezárásával kezdődik a fertőtlenítés. Hogy a gépben levő holmikra, minthogy azok hidegek, a gőz a beeresztésekor le ne csapódhasson, tehát hogy azok át ne nedvesedjenek, a gép bezárása pillanatától kezdve 20 perczig, gőz beeresztése nélkül, a gép alján levő fűtő bordáscsövekkel előzetesen mintegy 60–70 C°-ra felmelegíttetnek. A melegítés után a gőz bebocsájtása által a gépben levő levegő 5 percz alatt kiszorul. Ekkor elzárják a gép szellőztető készülékét s most már állandóan áramlik a gőz. A fertőtlenítéseket a szolgálatot teljesítő tisztek, az igazgató és aligazgató ellenőrzik. A lakásokban folyó munkák ellenőrzését naponta felváltva egy-egy tiszt s a teendőkhöz mérten az igazgató és aligazgató az e czélra szolgáló kocsikon végzi.”
(Forrás: Hammer Dezső: Budapest székesfőváros központi fertőtlenítő intézetéről. Orvosi Hetilap, 1910. 54. évfolyam, 41. szám. 731.)
Fertőtlenítő tartállyal ellátott gépjármű (U.S. National Library of Medicine)
Dr. Szabó Katalin
Online oktatási segédanyag a 11. osztályosok számára
A linkre kattintva irány a Websuli!
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.