A járványtörténet lapjaira a fekete himlő (Variola vera) az egyik legpusztítóbb ragályként írta be magát. A lappangási időt követően a beteg magas láztól, izomfájdalomtól és kimerültségtől szenvedett, majd pár nappal később, a testhőmérséklet normalizálódását követően megjelentek a testen a gombostűfejnyi foltok, amelyek hólyagos kiütésekké váltak. A kiütések csak hetekkel később száradtak le, életre szólóan maguk után hagyva a himlőhelyeket. A himlő gyakran a beteg megvakulását okozta – Kölcsey Ferenc is emiatt vesztette el egyik szeme világát. A betegség világszerte pusztított, a társadalom minden szegmensét érintette, Nyugat-Európában a 18. század folyamán becslések szerint évente 400 000 életet követelt.
A himlő (litográfia, Charles Aubry: Album comique de pathologie pittoresque. Paris, 1823. U. S. National Library of Medicine, Digital Collection)
Már az ókori kínaiak rájöttek arra, hogy aki átesett a fekete himlőn, immunis lett rá, sőt azt is felismerték, hogy az immunitás megszerzéséhez elég csak kis mértékben megbetegedni. Erre a megfigyelésre alapult a varioláció – a név a himlő latin nevéből származik – vagy más néven inokuláció, a beoltás eljárása. Ennek során egy beteg kiütéseiből vett „mintát” – a himlős pörkökből származó anyagot – az orrnyálkahártyán keresztül vagy egy hegyes eszköz segítségével a bőrön keresztül juttatták a szervezetbe, így a betegség enyhébb lefolyású volt, mint ha az illető „természetes úton” fertőződött volna meg.
Az inokuláció eszközei és a hólyagos kiütések fejlődése (metszet, U. S. National Library of Medicine, Digital Collection)
A variolációt először Afrikában, Indiában és Kínában alkalmazták, majd 1670-ben jutott el kaukázusi kereskedők révén az Oszmán Birodalomba. Európát az Isztambulban járó utazók ismertették meg az eljárással. Lady Mary Wortley Montagu (1689–1762) 1717-ben ismerkedett a variolációval Isztambulban, ahol a férje angol nagykövet volt. Angliába hazatérve sikerrel bizonyította a varioláció hatásosságát, és sikerült meggyőznie Caroline walesi hercegnőt, hogy alkalmazza az eljárást gyermekeinél.
Lady Mary Wortley Montagu (portré, U. S. National Library of Medicine, Digital Collection)
A varioláció európai meghonosodása kapcsán azonban nem csupán az angolokat érdemes megemlíteni, mivel a témának magyar vonatkozása is van: az első Anglián kívüli európai variolációs eljárást Raymann János Ádám (1690–1776) eperjesi városi orvos hajtotta végre 1721-ben két és fél éves kislányán, Márián.
Lady Mary Wortley Montagu 1717. április 1-jén Drinápolyban kelt, Sarah Chiswellnek írt levelében így írta le a varioláció eljárását:
„Apropó, betegségek, elmesélek valamit, amitől biztos vagyok benne, hogy azt kívánod majd, bárcsak itt lennél. A közöttünk oly általános és halálos fekete himlő itt teljesen ártalmatlan a beoltás találmányától, ők ezt így nevezik. Van egy idős nőkből álló társaság, akiknek az a feladatuk, hogy minden ősszel, szeptemberben, amikor a nagy hőség alábbhagy, elvégezzék a beavatkozást. Az emberek egymáshoz küldetnek, hogy megtudakolják, valamelyik család meg akarja-e kapni a fekete himlőt. Összejöveteleket rendeznek ebből a célból, és amikor összejöttek (rendszerint tizenöten vagy tizenhatan), az idős nő jön egy dióhéjjal, ami a legjobb fajta fekete himlővel van tele, és megkérdezi, melyik eret kívánod megnyittatni. Egy nagy tűvel rögtön felnyitja, amelyiket felajánlottad neki (ez nem okoz nagyobb fájdalmat, mint egy egyszerű karcolás), és annyi mérget tesz bele, amennyi a tűje fején elfér, majd bekötözi a kis sebet a héj egy üres darabjával. Ily módon megnyit négy vagy öt eret. A görögöknek az a közkeletű babonája, hogy a homlok közepén, mindkét karon és a mellkason egyet-egyet nyitnak meg a kereszt jelét formázva, de ennek rossz hatása van, mindegyik seb kis sebhelyet hagy maga után. Akik nem babonásak, másképp csinálják, ők a lábakat vagy a kar olyan részét választják, ami el van takarva. A gyerekek vagy a fiatal betegek a nap hátralevő részében együtt játszanak, és tökéletes egészségnek örvendenek a nyolcadik napig. Akkor a láz elkezdi hatalmába keríteni őket, és ágyban maradnak két, ritkán három napig. Ritkán van húsznál vagy harmincnál több kiütés az arcukon, amelyek sosem hagynak nyomot, és nyolc nappal később olyan jól vannak, mint betegségük előtt. Ott, ahol meg lettek sebesítve, a betegség alatt gennyes seb marad, ami, nem kétlem, hozzájárul a betegség enyhítéséhez. Minden évben ezrek esnek át ezen a beavatkozáson, és a francia nagykövet barátságosan azt mondta, hogy itt a fekete himlőt szórakozásból kapják meg, úgy, ahogy más országokban gyógyfürdőbe járnak. Nincs példa arra, hogy bárki is belehalt volna, és elhiheted, nagyon elégedett vagyok a kísérlet biztonságosságával, mivel kedves kisfiamon is ki szeretném próbálni.”
(Forrás: The Letters an Works of Lady Mary Wortley Montagu. Vol. 1. Edited by Lord Wharncliffe. 3rd Edition. London, 1861. 308–309.)
Dr. Kárpáti Attila István
Online oktatási segédanyag a 10. osztályosok számára
A linkre kattintva irány a Websuli!
